2016. november 26., szombat

Szivárgóék féle kalendárium


Az elmúlt időben kissé a háttérbe vonultunk, mert kíváncsiak voltunk, hogy hiányzunk-e majd az olvasóinknak. Nos, úgy látszik igen, mivel többen jeleztétek, hogy nem találjátok a Fatornyos kis falunkkal kapcsolatos szókimondó, közéleti cikkeket, híreket.

nyomellkft.hu


Ezért hát nehogy valaki is lemaradjon arról, összefoglaltuk az elmúlt időszak néhány jelesebb eseményét.


Van miért Polgármester úrnak a mellkasát verni, ugyanis több utca is le lett aszfaltozva az elmúlt időszakban. Ilyen például a Hangulat kisvendéglőtől induló, és a Kecskeméti utcára futó Szappanos Lukács utca, mely eddig még sosem kapott aszfaltburkolatot. Ott jártamkor két dolgon lepődtem meg, az egyik, hogy ilyet is látni mifelénk, a másik meg annak szélessége, ugyanis nekem ránézésre úgy tűnik, hogy azt elég szűkre szabták a kivitelezők. Nem tudom, van-e elfogadott méret, de ha két autó találkozik, ez elég keskenynek tűnik, ha csak nem optikai csalódás áldozata lettem.


Aztán volt ám itt valami Garabó is. Ez valami megyei dolog lehetett, ugyanis a megyei értékek kiállítása mellett, a megyei politikusok is itt gyűltek össze. A központot mindenféle csecse becse, és hazai termelő sátrai lepték el, aminek látogatottsága sajnos elég gyérnek tűnt. A kistermelői kínálat nagyon gyenge volt, ha ezt tudják a hazai termelők és a mezőgazdaság akkor bajban vagyunk. Bár mellettük szól és tudom azt is, hogy milyen nehéz bármit is Miklóson szervezni. A Héttévé képeit elnézve (akiknek ezúton is köszönet önzetlen munkájukért – a szerk.) a megyei közgyűlés is a mi Polgármesteri hivatalunkban zajlott. Itt nagyon sok bölcs ember lehetett, így csak remélni tudom, hogy napirendre került az utak kritikus állapota, és a megyei pénzek elosztásának újragondolása is. Már csak azért is örültem a kihelyezett megyei gyűlésnek, mert idefele jövet személyesen tapasztalhatták meg a megyei urak, bevezető utjaink elfogadhatatlan állapotát.


A megyei vezetők látogatásukat, a mi Polgármesterünkkel kiegészülve, egy fa ültetésével koronázták meg, ennek örülünk, mert így legalább a fotoszintézisről gondoskodtak. Kár, hogy nem egy erdőt telepítettek valahová, mert akkor talán tüzelőnk is lehetne majd úgy húsz év múlva.
Egy újabb emléktáblát is avattak, ezt a Gulág emlékév keretében, a Kunszentmiklósról 1945-ben elhurcolt 160 lakos emlékére tették.


Aztán volt ám ovisbál is. Nem is egy, hanem kettő. Az egyik éppen ma zajlik. Ez megint annyira Miklósi, nekünk vagy egy sem, vagy mindjárt kettő kell. Mindegy, örüljünk, végre van valami, ami kimozdítja az embereket.
(Tassi Gabinak és a főzőknek, Csegei és Kaszala uraknak ezúton is üzenem, hogy nagyon finomak voltak a pörköltjeik! Ők az első bálban főztek. - a szerk.)


Menjünk tovább. A központhoz közeli húsboltban is váltás történhetett, mivel a kínálat egész szépen megnőtt. Ez szép dolog tőlük. Az áraikat elnézve talán lefelé engedtek az eddig megszokottból, ez mindenképpen üdvözlendő, hiszen az országban szerintem Miklós az egyik legdrágább város, és itt most nem a nevezett húsboltra gondolok. Annak ellenére is ezt mondom, hogy nagyjából, amit lehet, mindent helyben vásárolok, mert szeretném ezzel is támogatni a helyi erőket. De ezúton üzenem nekik, ha egy kicsit olcsóbbak lennének, akkor többet tudnék vásárolni, és talán jobban is élhetnék. :)


Aztán volt még Nótabál, Balogh Mihály tanár úr féle fórumbeszélgetés Tihany Viktorral (Tessék rá büszkének lenni, a földink a fiú – a szerk.), volt könyvbemutató, buszmegállóátadás, miegymás, de ennyi mindent nem lehet felsorolni… Így nem is tesszük!
Egyszóval visszatértünk, és hamarosan újabb témákkal jövünk, amik már íródnak! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérjük Önöket, hogy Felhasználói szabályzatot maradéktalanul tartsák be! Továbbá felhívjuk a figyelmét, hogy a Felhasználói szabályzat megsértése kitiltást von maga után!