2016. május 23., hétfő

Megtelt a tér, de tényleg!


Megtelt a tér, de tényleg! - közölte velem valaki, akitől arról érdeklődtem, hogy miként sikerült a vasárnapi "Zenélő vasárnap" című kulturális rendezvény, melyet a kunszentmiklósi Önkormányzat szorgalmaz.







Korábban, már beszámoltunk róla, hogy mennyire üdvözlendőnek tartjuk az elképzelést, mely szerint fel kívánják rázni a közösségünk kulturális életét, valamint szeretnék, ha sikerülne kimozdítani, és kibillenteni az embereket a dolgos hétköznapok taposómalmából. Mely köztudottan nem is olyan egyszerű feladat ám. De! És itt jön a de. Most mindenki beírhat magának egy pirospontot, aki jelen volt, ugyanis meglepően sokan megfogadták a tanácsunkat, és vették a fáradtságot, hogy szórakozzanak egyet.

Ehhez ezentúl is minden lehetőség adott, ugyanis terv szerint kéthetente sor kerül majd egy-egy ilyen megmozdulásra.
A programsorozat már el is kezdődött, ugyanis a hétvégén Horváth Bálint, egyszer már megtöltötte a teret. Sokan voltak, akik kilátogattak a rendezvényre, vagy a környező vendéglátóegységeket töltötték meg, de olyanok is akadtak, akik táncra perdültek. Bár bevallottan nem lehettem jelen, mégis több forrásból is úgy értesültem, hogy a rendezvény sikerrel zárult.

Az előzőekben ígértük ugyan, hogy megosztjuk veletek a komplett programot, amiről érdeklődtünk is, és azt a választ kaptuk, hogy:


"Nincs tovább lefixálva, tekintve, hogy tavaly elég sok módosítás volt, így most nem terveztünk előre. A következő fellépőt két héttel előtte szervezzük csak le, hogy rendben legyen. Akikkel már folytak előzetes tárgyalások: Kék Hold együttes, a Zacc együttes, a Retro Trió, a Sanzon zenekar, a Signál zenekar, Zátrok Vivien, Polgár László, Giovi és Csordás Gábor."

Két hét múlva, vasárnap (június 5.), a következő fellépő Banyák Gyula lesz, aki zongorán fog játszani.

Kéretik nem otthon maradni!









2016. május 18., szerda

Bréking nyúz: Eltűnnek végre a kátyúk az apaji útról?


Most kaptuk a hírt, hogy az apaji úton, állítólag az LMP-sek akciója keretében, el kezdett a sajtó foglalkozni a kátyúk ügyével, amit maximálisan meg is értek, hiszen arra nincsen jobb szó, minthogy járhatatlanná vált.



Kíváncsian várjuk a fejleményeket, hogy lesz-e végre nekünk is olyan megfoltozott utunk, mint az ország más részeiben élőknek, vagy mi kevesebbet fogunk fizetni az üzemanyagért, amiben ugye benne van az útadó is.

Ez vélhetőleg az esti híradóból kiderül, ugyanis a sajtó nagy erőkkel a helyszínen tartózkodik. Kíváncsian várjuk.

Jómagam is többször felhívtam az út üzemeltetőjét, ahol azt mondták, hogy tudnak az esetről, előrelépés mégsem történt az ügyben. De, majd hátha most.

A végére még egy valami: miért csak a sajtó nyomására hajlandók lépni bizonyos ügyekben?



Újratöltve: Zenélő vasárnap a szentmiklósi Fő téren



Vasárnap, 17:00 órától újra megnyit a nyár a szentmiklósi Fő téren. Ugyanis a tavaly már megszokottnak számító, igaz, döcögősen induló "Zenélő vasárnap" programsorozat az idei esztendőben újra feléledni látszik.

Horváth Bálint és Kovács György a VID-en

Ehhez megfelelő közeg a "zenepavilon" amit még a pár éve átadott  Főtér felújításnak köszönhetünk. Szerintem jó ötlet volt egy ilyet is betervezni, még, ha kicsit szűk is.
(Ez az a zenepavilon, amelyhez a tervezője nem indokolta az áramot, azaz minden rendezvényen az Önkormányzattól kell a kanócot elvezetni oda. Azt a gondos körültekintést, amellyel a tervező cég eljárt ezzel kapcsolatban, ezúton is köszönjük nekik. Sokat segítettek vele. - a szerk.)


A programokkal kapcsolatban pedig külön öröm lenne a számomra azt látni, hogy a központban nem csak a forgalom nőne meg kíváncsiskodókból, akik fel-alá járkálva az autóikból szemlélik a műsort, hanem vennék a bátorságot és megállva, kiszállva abból, esetleg élveznék is azt. Vagy, ha másképp nem, akkor társadalmi kapcsolataikat erősítenék egy kis beszélgetéssel, mondjuk a szomszéddal.

Ki tudja, talán akkor nem lennénk annyira "konok kunok", hogy minden rossz, ami van, vagy, hogy csak a rosszat látjuk egymásban, és felismerhetnénk, hogy van más is az "arckönyvön" és a bölcs kereskedelmi csatornákon kívül, ami talán sokkal fontosabb lehet.

Kívánom, hogy a program sikeres legyen, hogy minél többen megnézzék azt, és, hogy minél többeket sikerüljön kizökkenteni a dolgos hétköznapokból. Elvégre is ezért lenne...

Az már biztos, hogy 2016. május 22-én Horváth Bálint zenél majd. Aki nagy kedvencünk. Kerestük az Önkormányzatot a további  programokkal kapcsolatban, amint megküldik, közzétesszük azt is.



2016. május 8., vasárnap

A kiskun redemptiora emlékeztek Miklóson


A kiskun redempció emlékére avatott emlékművet 2016. május 6-án Kunszentmiklós Önkormányzata. A talapzaton álló Kunbaba a "Főtéri" Szoborparkban kapott helyet.


Fotó: 7tv, Kistérségi Televízió



Maga az emlékmű Györfi Sándor karcagi szobrászművész keze munkája. A talapzaton lévő emléktáblán pedig 170 név szerepel, mindazon kunszentmiklósi polgárok neve, akik 271 évvel ezelőtt pénzükkel járultak hozzá a kun területek megváltásához, azaz a redemptio-hoz. A redempcióról korábban már írtunk.)

A szobor talapzatán a következő szöveg olvasható:

„1702-ben I. Lipót császár a Jászkunságot zálogba adta 500.000 rajnai forintrét a Német Lovagrendnek. 1731-től a területet a Pesti Invalidus Ház birtokolta. Az ősi szabadság visszaszerzése érdekében folytatott több évtizedes küzdelem sikere az eladottság alóli önfelszabadítás a jászkun redemptio. Az 1745. május 6-án kiadott kiváltságlevélben Mária Terézia királynő engedélyezte a Jászkunok megváltakozását a földesúri függés alól.” Az emlékjelet a redemptio emlékére állíttatta Kunsznemtiklós Város Önkormányzata.

Az ünnepségen beszédet mondott Lesi Árpád Polgármester úr, valamint köszöntötte a megjelenteket, köztük a testvérvárosi delegációt. Beszédet mondott még dr. Bálint György regnáló Kiskun Kapitány, Vangel Imre plébános és Pintér Gyula lelkipásztor. Az ünnepség zárásaként Bődi Hunor elmondta a kun Miatyánkot.






2016. május 7., szombat

Polgármesteri kérdezz-felelek 1.rész


Nem túl régen meghirdettük a "Polgármesteri kérdezz-felelek" című rovatot, amihez rövid időn belül három kérdés érkezett. Ez lett belőle:

1. Janovics József kérdését változtatás nélkül közöljük: „Légyszíves kérdezzétek meg, hogy a tengeralattjáró gyár kapuját mikor zárják be.... Több mint egy hónapja ott van az a másfél méteres beszakadás az útban.” Nos, mi eleget tettünk a kérésnek és megkérdeztük! Íme, a válasz:

"Tisztelt Janovics József!

A kunszentmiklósi bevezető utak valóban rossz állapotban vannak. Éppen ezért folyamatosan jelzéssel élünk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Solti Üzemmérnökségéhez, hogy azok megfelelő minőségben legyenek felújítva, megjavítva. Képviselő-testületi ülésre, Közmeghallgatásra is már többször meghívtuk Vasajiné Borbély Erzsébet vezető asszonyt. A jelzett beszakadásról is többször tájékoztattuk az út kezelőjét, vezető asszony megerősítette, hogy az érintett utakat igyekeznek legjobb tudásuk szerint, az anyagi kereteiket belül rendbe hozni, felújítani. Ki kell emelnem, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. fenntartásában lévő utak javítása az ő feladatuk, mi csak jelzéssel élhetünk. A mi feladatunk a belterületi utak felújítása. Ezzel kapcsolatban elmondom, hogy elkészült a Bibó, Tavasz, Gál Sándor, Szippankó, Hajnal, Orgona utca teljes felújítása, a Hunyadi utca egy részének javítása, folyamatban van a Zrínyi, Apaji, Kócsag utcák aszfaltozása, a Hevesi köz, a Virágh Gedeon utca, a Temető utca javítása.
Mint látható mindent megteszünk, hogy szebbé és lakhatóbbá tegyük városunkat. Azon dolgozunk, hogy további anyagi forrásokat találjunk a többi utunk javítására. Folyamatosan pályázunk, keressük a lehetőségeket, de azt mindenkinek meg kell értenie, hogy egyszerre nem tudunk mindent felújítani.
A kérdésre annyit még szeretnék elmondani, hogy az Apaj felé vezető út javítására - a Bács-Kiskun megye tábláig – hosszas egyeztetést és tárgyalásokat követően sikerült megoldást találni, így az önkormányzat fogja azt felújítani saját pályázati forrásából. Ez egy hatalmas lépés és úgy gondolom, hogy egy sok éve húzódó problémát tudunk ezzel megoldani.
Remélem kielégítő választ adtam a kérdésére!
Üdvözlettel:
Lesi Árpád polgármester"


Forrás: Nava


2. Jóborúné Ács Mónika, Sebestyén Nikolett, és Kardos Anita jelezte, hogy jól jönne egy kutyapark/futtató... Elmondták, hogy most is probléma a kutyaiskola helyszíne, egy magánember hátsó udvara ad otthont ennek a foglalkozásnak, pedig igény lenne rá, most például 2 csoport indul kezdő és haladó. Két helyszín is szóba került, az egyik a vásártér környékén, például az íjászok előtti terület, vagy az epres kertben a régi lőtér területe. De persze számukra bármilyen más lehetőség is jó lenne…
Kérdésük az lenne, hogy az önkormányzat tud-e, akar-e segíteni a kutyafuttatóval kapcsolatban, valamint mikor lehet erre számítani?


"Tisztelt Jóborúné Ács Mónika!
Tisztelt Sebestyén Nikolett!
Tisztelt Kardos Anita!

A kutyafuttató ötletét személy szerint jó ötletnek tartom, hiszen annak szükségességének kérdésében egyetértek önökkel. Felelősen annyit ígérnék önöknek, hogy amennyiben kérelemmel fordulnak a Képviselő-testület felé, utánajárunk, hogy ez mekkora költséggel jár, hol tudnánk helyet biztosítani, valamint, hogy honnan tudunk erre forrást találni.
Üdvözlettel:
Lesi Árpád polgármester"


3. Németh Béla kérdése arra vonatkozott, hogy bizonyos „ellopott pénzeket mikor tesznek vissza a kasszába”? Elmondása szerint olyanokra gondol, mint „például, ha elromlik a csapja otthon, akkor azt megveszi, és az önkormányzattal kifizetteti”.

(
A rovatban eredetileg arról volt szó, hogy kérdésfelvetést fogadunk, nem pedig vádaskodásokat. Igaz, ezt előre nem szögeztük le, éppen ezért, annak ellenére, hogy a témafelvetéshez semmilyen bizonyítékot nem csatolt, mégis kivételesen megkérdeztük polgármester urat, viszont a jövőre nézve nem szeretnénk, ha elmennénk ebbe az irányba. - a szerk.) Íme, a válasz:


"Tisztelt Németh Béla!

Pletykára, vádaskodásra és rágalmakra nem kívánok válaszolni.
Az önkormányzat működésével kapcsolatban megnyugtatom, hogy a szűkös keretet olyannyira sikerült megfelelő módon beosztanunk, hogy a város anyagi helyzete sokat javult az elmúlt évek során. Folyamatosan fejlesztünk, felújítunk és továbbra is a város fejlődéséért dolgozunk.
Lesi Árpád polgármester"



Amennyiben Te is kérdeznél valamit, ne habozz, küld el nekünk, megkérdezzük:  szentmiklosiszivargo@gmail.com

Polgármester úrnak pedig ezúton is köszönjük a válaszokat!




2016. május 3., kedd

Állítólag: Oda lett a vízköpőnk


Az imént értesültünk róla, hogy <ahogy mondani szokás> ismeretlen tettesek letörték a sokunk által ismert vízköpő Juhászfiú szobrának fejét.




Egy, a neve elhallgatását kérő informátorunk szerint a videofelvétel alapján sikerült a helyi iskola diákjait azonosítani, akik a bűncselekményt elkövették.
Bízunk benne, hogy a feljelentés is megtörtént!

Az nem derült eddig ki, hogy az elkövetők miféle örömöt leltek tettükben, de sok, a Juhászfiú képét ismerő, amellett felnövő embertársam nevében mondhatom: méltó büntetést kívánunk részükre!

(Fotó: internet)