2017. szeptember 5., kedd

Megyei bajnok Kunszentmiklós



Most már egészen biztos, hogy megyei bajnok Kunszentmiklós. Ugyanis 1222 milliót nyert intézmény felújításra. Papíron ugyan nem Kunszentmiklós, hanem az az oktatási centrum nyert, mely fenntartója az ÁMK-nak és a Rákóczi úti iskolának is, azonban ez mégiscsak a miklósi önkormányzat lobbiját dicséri.

A nagyjából 90 milliárdos keretből 1,2 milliárdot elnyerni nem semmi teljesítmény, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy több, mint ötszáz település pályázott. Ez a példátlan siker a Polgármester, az önkormányzat és a testület következetességén múlt, ugyanis előzetesen már egy területet vásárolt az ÁMK közvetlen szomszédságában, mellyel megteremtette a szükséges feltételeket.

A pályázat keretében megújul, és energetikai fejlesztésen esik át majd az ÁMK, és a Rákóczi úti iskola.

Horváth Tibor intézményigazgató a testületi ülésen Lesi Árpád polgármester felkérésére jelentette be, hogy elnyerték ezt az összeget. Mellyel kapcsolatban jelezte, bár ezek előzetes költségek, de az elnyert összeg vélhetően elég lesz:
·         a nyílászárók cseréjére,
·         fejlesztőszoba kialakítására a tetőtérben,
·         a födémszigetelésre,
·         falak vízszigetelésére,
·         az elektromos vezetékek cseréjére,
·         a belsőburkolatok cseréjére,
·         a szaktanterem akadálymentesítésére,
·         az emeleti vizesblokk felújítására,
·         egy két osztályt befogadó tornaterem építésére,
·         konditerem kiépítésére,
·         a sportpálya felújítására,
·         gumis futópálya kiépítésére,
·         de marad még nagyjából 68 millió forint eszközbeszerzésre is, mely fejlesztésekkel a nagyjából 400 gyermek mindennapjait tehetik komfortosabbá. 

A magunk nevében még sok ilyen jó hírt kívánok magunknak!


1 megjegyzés:

Kérjük Önöket, hogy Felhasználói szabályzatot maradéktalanul tartsák be! Továbbá felhívjuk a figyelmét, hogy a Felhasználói szabályzat megsértése kitiltást von maga után!