2017. augusztus 21., hétfő

Volt itt minden, opera, rock és lézer is


Fotó: Kárpátiné Ili

Nagy nap volt tegnap, ugyanis augusztus 20-át ünnepelt Kunszentmiklós népe. Úgy nézett ki, mintha a Csillagok háborúját forgatnák!  


A rendezvények <mert ugye kettő is volt> a központban zajlottak. Az egyiket Dinnyésné Irén szervezte, a már jól megszokott programokkal, míg a másikat az önkormányzat, amin pedig volt opera, rock zene és lézer show is.


Maga a rendezvény azon kivételes alkalmak egyike volt, aminek a megnyitójára is odaértem. (Bevallom ez tőlem már nagy szó!) És azzal szembesültem, hogy bizony nem sokan voltak. Ez már-már amolyan Szentmiklósi virtus, mi általában igyekszünk távol tartani magunkat a helyi rendezvényektől. Igaz ezzel egyidőben több helyen is tartottak a környékünkön rendezvényeket. A Biczó csárdában és a Szalkszentmártoni napon is sok földinkkel lehetett találkozni. Bizonyára nekik az volt az érdekesebb programkínálat.


Amin azonban még ennél is jobban meglepődtem, hogy a helyi erők, azaz a képviselők nem igen voltak jelen a városi ünnepségen. Az önkormányzatból csak Bíró Károlyt, és a polgármester Lesi Árpádot láttam. Igaz, Alács Sándor képviselőt meg kell védenem, ugyanis ő dolgozott a színpaddal szemben lévő étteremben, így igazoltan volt távol, ugyanakkor mégis jelen.


Itt jegyzem meg, hogy az „ország születésnapján” szerintem illene legalább fele létszámmal jelen lenni az önkormányzat részéről egy-egy ilyen programon. A választás évében gondolom majd mindenki előkerül, de tényleg csak akkor kell a személyes jelenlét? Ezt döntsék el a képviselők, na meg majd alkalom adtán a választók!


A H.É! zenekar koncertje kimondottan jó volt <a vége felé már megtelt a tér>, amit a sokak által várt lézer show követett, ez helyi szinten igazi mozgósító erőnek számít, hiszen négy-, ötszáz embert biztosan megmozgatott, ami Miklóson a környékbeli programok ismeretében kimondottan magas szám szerintem.

A show magyar motívumokkal volt díszítve, ami megadta az ünnepi jellegét, és szép volt.


Összegezve nem azt mondom, hogy nem lehetne mindent jobban csinálni, de ami jó, az jó, és összességében a rendezvények és programok jók voltak.


Köszönet a szervezőknek!



2 megjegyzés:

  1. Az " Őrizzük a hagyományokat" Dinnyésné Ircsi rendezvényéről is írhattál volna bővebben, nagyon szép műsort láthattak a rendezvényen résztvevők! Sajnos nagyon kis helyen tartották a programot, nagyon sokan voltak kíváncsiak a rendezvényre. Nem igazán értem miért is van a felújított Kultúrházunk, ilyen alkalmakra nagyon jó lenne használni! Láthattunk éneket, szavalatot, citera muzsikát énekkel, profi táncosokat, sajt és borkóstolón vehettek részt az ide látogatók. :)

    VálaszTörlés

Kérjük Önöket, hogy Felhasználói szabályzatot maradéktalanul tartsák be! Továbbá felhívjuk a figyelmét, hogy a Felhasználói szabályzat megsértése kitiltást von maga után!