Egy település, mely önmaga ellensége?

Sokszor gondolkodunk, hogy mit tehetünk önmagunkért, közösségünkért, városunkért?

Nos, éppen elég támogatás az is, ha a bevásárlásokat, vagy szolgáltatásokat helyben intézzük, épp úgy, mint az utóbbi időben anyagilag erősnek titulált Ausztria, vagy éppen Svájc lakossága. Bizonyára ott sincs kolbászból a kerítés, de a gondolkodás, mely szerint nekünk akkor lesz jobb, ha helyben marad a pénz, az sokat segíthetne a helyzetünkön. A „nyugatiak” például nem hajlandók megvenni alaptermékeket, csak helybéliektől. Tudják, és megértik, hogy ez az érdekük. Az is igaz, hogy ott van helyi termék! Vagy ott szolgáltatnak, nem csak a díjakat szedik be a szolgáltatók.

Nincs olyan kiruccanásom, ahol ne látnék Miklósiakat áruházakból kijönni, sokszor tőlünk 50-60 kilométerre. (Garantáltan olcsóbb a bevásárlás, és megfelelő a kínálat, ez is igaz, ezt tudjuk.) De az is igaz, hogy <vélhetőleg a negatív tapasztalat miatt> sokan naponta eljárnak innen étterembe. (Amit teljes mértékben meg is értek) és itt nem igazán az olcsóság számít.

A felsorolást még hosszasan sorolhatnánk, hogy milyen szinten és mennyire nem vagyunk lokálpatrióták.

Azt is meg kell jegyezni, bár manapság már a helyi vállalkozók kényszerűbb, ezért nehezebb helyzetben vannak, de ezt vélhetőleg ők okozták maguknak az évek során. Sajnos el kell, hogy fogadják, életben maradni nem fognak tudni, csak, ha felzárkóznak a világ működéséhez. Aki pedig nem tudja tartani a lépést, az le-, esetleg kimarad. Ma már nincsenek távolságok, így a szolgáltatások elérhetők…

A szolgáltatások alacsony színvonala mellett, ahol nagy szükség lenne változásra, az a boltok kínálata, az élelmiszerek minősége, valamint az üzletek árképzése. Jó lenne az is, ha a gyártók általi akciók, vagy szolgáltatások nem tűnnének el a város határában, és ami akciós áru másutt, az itt is akciós lehetne. (egyet fizet, kettőt kap, kóstoltatások, stb…)

De hiányolom a gyermekkoromban még meglévő termelést, amikor is mindenki előállított valamit, volt, aki tejterméket, volt, aki húskészítményeket, volt, aki zöldségeket termelt. Mára már sok minden nem maradt, ami eladható helyi termék lehetne. Aki ilyeneket árul, az is valakitől vásárolja ezeket. Főként nincs, aki az egyre silányabb („filléres”) élelmiszeripari termékekkel szemben, a fokozódó tudatosságot figyelembe vevő termékekkel szolgáljon.

Ha meg mondjuk, valakinek lenne is ilyen terméke, ismerve magunkat, megvennénk tőle, vagy már csak azért sem? (Szerintem Miklóson már csak azért sem tőle vásárolnánk.)

Nem tudom, hogy csak nálunk vannak-e ezek a problémák, de az biztos, azt tapasztalom, hogy bármerre is induljak itthonról, 30 kilométerrel odébb kicserélődik a világ. Legyen szó akár szolgáltatásról, termelésről, jellemről, identitásról, vagy lokálpatriotizmusról.

Jó lenne, ha ezt felismernénk, mert „aki kimarad, lemarad”…. és mi már nagyon le vagyunk maradva…

Folytatjuk…