…legalábbis annak kellene lennie, hiszen nem vagyunk egy metropolisz. Hány és hány alkalommal
halljuk, hogy olyan a környezetünk, amilyenné tesszük, meg, hogy az embert az
igényei alakítják. Igen ám, de ahhoz kell lenni minimális igénynek.
Az imént egy nagyon kedves földink juttatta el a
szerkesztőségünkhöz az alábbi képet, melyen a Wesselényi utca egyik portája
látható.
Sajnálatos módon a magunk nevében nem tudom, hogy mit
tehetnénk, talán egyedül a cikk megírása az, ami eljuthat az illetékesekhez,
hogy igenis lépniük kell az ügyben.
A képen látható szemétrakás a Földhivataltól, nem egészen
100 méterre található, de a központtól indulva sincs több 500 méternél. Éppen
ezért érdekelne, hogy mi lenne, ha valami idetévedt turista találkozna ezzel, mi
lenne a városképről kialakult véleménye? De még csak turistának sem kell
lennie, elég, ha városunkban kíván letelepedni és ellátogat a Földhivatalba,
valamint a közjegyzőhöz. Éppen a szomszédságában lévő ingatlan udvarát ábrázolja
a fotó.
Szerintem könnyedén megtippelhető, hogy szeretett
betelepülőnk sok időt nem tölt a városban, és úgy tűz innen el, mint akit
puskából lőttek ki.
Biztosat nem tudok, de szerintem van Kunszentmiklós
városának is illetékese, éppúgy, mint más településeknek, akinek az a feladata,
hogy ezeknek a, <nevezzük> „végleteknek” a megoldását megtalálja, és az
ügyben eljárjon.
Már csak azért is, mert hamarosan itt a fűtésszezon, és
félő, nehogy arra rendezkedjenek be a lakók, úgy akarnak megszabadulni a felgyülemlett rongyoktól, hogy annál melegednek. Ki akar itt ruhafüstben élni? –
meg amúgy is az rákkeltő, mindamellett pedig törvénytelen! Az állategészségügyi kockázatokról pedig már kár is beszélni...
Amennyiben egyetértetek a felvetéssel, kérlek benneteket,
hogy osszátok meg minél többen, hogy eljuthasson az illetékesekig.
A Petőfi ltp.A .épület kukáinál is hasonló a helyzet,pedig az orvosi rendelő közelében van!!!
VálaszTörlésSzeretném megkérdezni ha pl ki szeretnék dobni 20 tört cserepet meg 15 törött téglát meg a házbol limlomot azt hol lehet Kunszentmiklos környékén?? Mert nem elég hogy van a strand mellett ūveg kidobo hely és a többi? Mi van a többi lommal? Valamikor volt lomtalanitás évente. Van még ilyen?
VálaszTörlésSzeretném megkérdezni ha pl ki szeretnék dobni 20 tört cserepet meg 15 törött téglát meg a házbol limlomot azt hol lehet Kunszentmiklos környékén?? Mert nem elég hogy van a strand mellett ūveg kidobo hely és a többi? Mi van a többi lommal? Valamikor volt lomtalanitás évente. Van még ilyen?
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésA TESCO háta mögötti biciklis út mellett is bizonyos illetők, mindig újra és újra telehordják szeméttel a bokrok alját. Az erre illetékesek talán ha kamera rendszerrel vagy szemét kommandó felállításával, vagy egyéb megoldással (van elég ember akinek nincs munkája ) felderítenék a károkozókat azt megköszönnénk.
VálaszTörlésNem egyenesen ide vágó téma:Szomorú,hogy a központban nincs egy nyilvános illemhely.Az emberek,/felnőttek és gyerekek egyaránt/az Áruház mögé,vagy a parkba szaladnak,hol kicsi,hol nagy dologra.Jó lenne valami megoldás,hasonló mint a Szentmiklósi napokon.
VálaszTörlés