A Szentmiklósi Szivárgó arra a lehetetlen küldetésre vállalkozott, hogy az önkormányzati választáson nyilvántartásba vett jelöltek részére lehetőséget biztosít ahhoz, hogy néhány gondolatban kifejtsék filozófiájukat, bemutatkozva ezzel a város lakói előtt, hogy miért érdemes rájuk szavazniuk. A jelöltek részére ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, hogy a részrehajlást kiszűrjük. A beérkezett válaszokat a szerkesztési filozófiánknak megfelelően, de érkezési sorrendben közöljük. Íme:
20/5 Asztalos István
Pár szóban mutatkozz be:
Asztalos István vagyok. Szakács,
majd konyhafőnök, később televíziós műsor szerkesztője, rendezvényszervező, aztán
főszerkesztő, szakmai szervezeti vezető, végül ötletgazda lettem, de legjobban
abban bízom, hogy bármerre is sodort az élet, EMBER maradtam.
1978-as születésem óta élek
Kunszentmiklóson, ahogy a családom tagjai (szüleim/nagyszüleim) is itt
élnek/éltek és sokak által elismert, nagy tiszteletnek örvendő emberek, akikre
büszkén tekinthetek.
Miként indulsz (polgármester,
képviselő) a választáson és milyen színekben?
Független képviselőként
indulok, bár élvezem a kormánypártok támogatását.
Mikor döntötted el és mi
motivált, hogy megméresd magad az önkormányzati választáson?
Az egész egy ökörsütéssel
kezdődött, amikor is érdekességképpen egy új rendezvényt szerettem volna
meghonosítani városunkban, ennek során önzetlenül vendégül láttam több, mint
félezer embert. Az egész hangulata tényleg olyan lett, mint amit szerettünk
volna, mégis egyik képviselő részéről akkor, ott, olyan nagyképűséggel/felsőbbrendűséggel
szembesültem, ami kérdést vetett fel bennem, hogy „biztos jól van-e így”?
Megfogalmazódott bennem, hogy „miként fogja képviselni az érdekeimet, ha akkor,
amikor én adok a városnak így viselkedik”? Ekkor döntöttem el, hogy indulni
fogok, aztán jó négy évet ért bennem a dolog, de nem sikerült magam lebeszélni
róla. Sőt!
Ha már így alakult, a
képviselőséggel a célom, hogy <jó stratégaként> a munkámmal városunk
fejlődését és az itt élők érdekeit szolgáljam. Úgy gondolom, hogy fiatalos
lendületemmel, tenni akarásommal, és a kreativitásommal sokak előzetes bizalmát
elnyerhetem. Érzek magamban annyi ambíciót, hogy a rám szavazók bizalmát
megszolgáljam.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgqAXo6ynxNmvLzyzMdRKYctcE58_3P6NJOfImObl7Fq56twbRQCMxvQIPjeIPw8-GFXoqF0Quwa-T5gwV8Kvyrw139FfPP4hvt0IhDwAelPLZFHPmASBQchWQsElbDVIYmLMNYCjMe/s400/agrarminiszterium-atado-strategiai-megallapodas-zsigo-robert-farkas-sandor.jpg) |
Farkas Sándor Agrárminiszter-helyettes, Zsigó Róbert Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár és szerény személyem |
A városvezetés mely része érdekel
a leginkább és miért?
Talán <a most betöltetlen
feladat> a városmenedzsment és a brandépítés vonz leginkább. Menedzser
beállítottságú emberként <éppen a munkámra hivatkozva> talán minden
túlzás nélkül elmondhatom, értek hozzá valamennyit.
Infrastruktúra, biztonságos,
tiszta és nyugodt környezet nélkül nincsen élhető város, amit határozott,
innovatív és hosszú távú stratégia nélkül sem lehet megfelelően fejleszteni.
Éppen ezért a helyi ügyek fontossága mellett nem elhanyagolható kérdés a
gazdaságélénkítés, a város bevételeinek növelése, melynek eléréséhez
<megfelelő kommunikációval> a turizmus-, valamint a társasági élet
fejlesztésével-, a helyi értékek és a kultúra ápolásával-, a kulturális élet új
megközelítésével plusz bevételek generálhatók, így ezt érzem az egyik
legfontosabb kérdésnek, melynek területét szívesen felvállalom. Szerencsés
helyzetben vagyok, mert az
Oldalas magazin főszerkesztőjeként és az
ÉtrendMagyar Konyhafőnökök Egyesületének elnökeként végzett munkám által ez irányú
tapasztalattal rendelkezem és a felhalmozott kapcsolati tőkémre is
támaszkodhatok.
Mi a település három legfőbb
problémája és szerinted mi lenne azok megoldása?
Rögtön az elején leszögezném,
hogy a település az utóbbi időszakban szerintem egészen jól haladt, ehhez két
személy nevét ki is emelném, az egyik Naszvadi György, a másik Lesi Árpád, akik
eredményes munkája nélkül biztosan nem járnánk itt. Tudjuk messze még a vége,
de végre valami már elindult.
Az utóbbi időben szinte mindent a
pénztől teszünk függővé, így direkt olyan válaszokat adok, melyek megoldása nem
pénz kérdése.
- Ha bárki idetéved és meglátja a felújított főteret, az épületeket, a város miliőjét az egyből beleszeret, de mire megyünk anélkül, ha mindazt nem mutatjuk meg, arról nem kommunikálunk. Csak, hogy példát is mondjak, harmadikak vagyunk az országban a birkafőző fesztiválok között, de azt szinte nem is kommunikáljuk. Így az elsőszámú <pénz nélkül megoldható> probléma, hogy nem vagyunk büszkék arra, amink van, tehát első helyen ez és a kommunikációs stratégiánk újjá gondolására van szükség.
- A második helyen nálam a város szűkre szabott társasági- és átgondolatlan kulturális élete van. Úgy gondolom, hogy bármit teszünk, azt tehetjük akár jókedvűen is. Megfelelő-, az emberek kíváncsiságára ható programokkal fel lehet venni a kesztyűt a sokszor emlegetett helyi „érdektelenséggel”. Hiszek abban, ha a társadalmi igényekre reagálunk, akkor az emberek partnerek lesznek benne.
- A „lakos- és vállalkozásbarát” bürokrácia, valamint a szolgáltató város kidolgozását is a jövő feladatának érzem. Harmadik megoldandó kérdésnek gondolom még, hogy a város élhetőségét javítva a fiatalok helyben maradását ösztönözni, a számukra történő szolgáltatások számát pedig növelni kell.
A szavazók bizalmát elnyerve minden olyan program megvalósulását segíteni fogom, mely a városunk és az itt élők érdekeit szolgálja. Azon fogok dolgozni, hogy a fiatalok, a gyermekes családok, az idősek és a vállalkozók is jól érezzék magukat a városban.
Miért vagy Te a jó választás?
Bár általában nem szoktam
csalódást okozni, de bevallom semmi garancia nincs rá, hogy én vagyok a jó
választás, ezért csak attól kérem, hogy szavazzon rám, aki az összevetésben lát
bennem némi pluszt. Mindenki arra adja le a szavazatát, akiben lát spirituszt,
lát benne erőt és látja, hogy nem csak „egy széket” kíván elfoglalni, hanem
valóban tenni akar Kunszentmiklósért. Ez
mindannyiunk közös ügye, hiszen együtt és itt élünk, ezért roppant módon
fontos, hogy ne megszokásból, ne ismerősi alapon, hanem jól (!) válaszunk. Ne
az számítson, hogy a választás előtt ki és mekkorát köszön, vagy milyen régen
ismerjük egymást, hanem, hogy vajon tud-e majd, akar-e majd a városért valamit
tenni? Azok kapjanak bizalmat, akik előre láthatóan képesek lehetnek a
település érdekében dolgozni.
Kit/kiket választtatnál még meg
képviselőnek a jelenlegi jelöltek közül és miért?
Bárkit, aki hozzáad. Annak vagyok
a híve, hogy előre tekintsünk és bátran hozzunk döntést. Mindig kell a
fiatalítás, kell a megújulás, anélkül nem megy, mert elmegy mellettünk a világ.
Ugyanakkor az is biztos, hogy az állandóság is fontos szempont kell, legyen.
Mint már fentebb is írtam mindenkitől azt kérem, hogy átgondoltan,
teljesítményhez- és/vagy reális elvárásokhoz kötve szavazzon. Ahogy azt is
mindenki mérlegelje, a jelöltek közül ki alkalmas politizálásra, ugyanis a
városvezetésnek tetszik, nem tetszik, de a városunk érdekében együtt kell majd
tudni dolgozni a mindenkori kormányokkal, amihez egyfajta tehetségre van
szükség. Ezt is érdemes átgondolni és ez nem politikai színezet-, vagy
hovatartozás-, sokkal inkább tény kérdése.
Személyes üzeneted a lakosoknak?
Kérek mindenkit menjen el
szavazni, de arra is figyeljen, hogy a szavazólapra csak maximum nyolc nevet
húzzon, különben megfosztja magát a választás lehetőségétől, ugyanis a
szavazólapja érvénytelenné válik.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj9zg3ZeDc5uWzbxMSyy4RP_6VhhgtfujlwvjQPLEvPSS8TE9X0AwkVvIxmyr8IUZQXbeg5VTJUb1Vdc6K5NJlt0Jul9CnFUl8ntU57g5QyhnKlixNvPfkNwo-gAGbeL39aKBI5AYu_/s400/48277833_1954334441280298_980124078251704320_o.jpg) |
2018. 06. 27: Sajtótájékoztató a Kossuth téren. A Magyarország étele szakácsverseny utolsó állomása a szakácsfelvonulás. |
Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Miniszterhelyettesének üzenete a kunszentmiklósi választókhoz:
Köszönöm, hogy rám szánták ezt a pár percet.
Asztalos István
Hamarosan folytatjuk a többi jelölt bemutatásával...
Ha tetszik ez a cikk, akkor kövessetek minket a közösségi portálon is!