Az elmúlt hetek csapadékos időszaka, kíméletlenül felhívta a
figyelmünket egy nagyon is létező problémára, mely megoldásért kiált.
![]() |
A fotó a Lakótelepnél készült. |
Ma már nem ritkák, az egy nap alatt lezúduló, több havi csapadéknak
megfelelő, özönvízszerű esőzések. Talán ez régebben sem volt másként. Lehet,
hogy a Nemzetipark Igazgatóságának döntései elhibázottak, de az is lehet, hogy
csak az elmúlt évek városfejlesztései lehettek hibásak, ezt nem tudjuk, azt
viszont igen, hogy valamit kell(ene) kezdeni a kialakult helyzettel, hiszen
ennyi víz nem volt az utakon. Valamint ennyiszer nem tett utcákat járhatatlanná
a víz, megnehezítve az ott lakók életét.
Bár nem vagyunk vízügyi szakemberek, csupán a józan paraszti
eszünket használva, igyekszünk segíteni, ezért összegyűjtöttük, mellyek lehetnek a hibák
forrásai, hátha valaki megtalálja a megoldást:
- Az ipari park kialakítása, ezzel a város, de főként a Büge vízgyűjtőjének megszűnése is közrejátszhatott abban, hogy a víz ma nem tud hova távozni. Ezen a területen érdemes lehet gondolkodni, hogy miként lehetne azt kiváltani.
- Az is lehet <mint már fentebb említettük>, hogy a Nemzeti park igazgatóságának döntése, mely szerint visszaláposítják a madarak miatt a területeiket <ezért az átemelő szivattyúkat leállíttatták>, ez is befolyásolhatja, hogy inkább tengeralattjáró gyár létesítésében kellene gondolkodnunk. Mondjuk azt is elfogadjuk, a Namib-sivatagban biztosan lenne, aki cserélne velünk.
- Talán az elmúlt években, a ki tudja honnan érkező, sok esetben szedett-vedett munkások által elvégzett, „aranyat érő” munka is lehet a probléma. Azonban ennél talán sokkal nagyobb probléma, hogy valaki, vagy valakik azt a Miklósiak közül, közülünk átvették.
- Igen, arról sem feledkezhetünk el, hogy van számtalan olyan <sok esetben fillérekért szerzett> porta, főként Tasskertes és a Szécsi telep környékét, amelyre nem is lehetett volna már akkoriban sem építési engedélyt kiadni, hiszen annak fekvése a vízszint alatt van, vagy éppen annak útjában áll. A mi „jó vezetőink” pedig már akkoriban is némi „győzködésért” cserébe megoldották az engedélyezést. Ez biztosan hiba volt, amivel ma már csak együtt tudunk élni.
- További hiba lehet még, hogy sokan betemették az árkaikat, vagy nem is alakították azt ki a portájuk előtt. Ezért azonban kizárólag az Önkormányzatot hibáztatni nem lehet, hiszen nem várhatunk el mindent tőlük. Ellenben az is igaz lehet, hogy az Önkormányzat hatalmánál fogva, megbontathatná a házak előtti részeket, akár az utcákat <ahol szükséges>, hogy a víz el tudjon folyni. Igen ám, de az is legyen meg, hogy hová folyjon. Na, ez már gond...
- Mégis, talán a legnagyobb hiba bennünk keresendő emberekben, hiszen a vízzel való csatározásainknak nem csupán a fényképezésben kellene kimerülnie, hiszen összefogással akár vízelvezető árkokat, vagy vízgyűjtő helyeket alakíthatnánk ki, mindezt közös erővel, közös fáradozással, és közös érdekből. Előbb-utóbb muszáj lesz összeszedni magunkat és lépnünk, ha ez így marad, mert nem lesz választásunk.
Bár
tudjuk, hogy van szándék a megoldásra, mégis szeretnénk, ha a cikk hatására vita indulna el, és az
Önkormányzat mellett az emberek is mozgósíthatókká válnának.
Az Önkormányzatnak pedig javasoljuk, amennyiben van
vízkezelési tervük, akkor azt vagy gondolják felül, vagy készíttessék el újra,
mert tudjuk, víz volt, mint, ahogyan lesz is. Az is igaz, hogy a
csapadékmennyiség extrémnek mondható, mégis mivel nem az első ilyen alkalom
szeretett városunkban, az áradás pedig egyre sűrűbben fordul elő felénk, ez arra
kell, hogy késztessen minden döntéshozót, hogy ne csak elégedetten nyugtázzák, „erre
van a csatornáknak kapacitása”, hanem találják meg a megoldást, hogy ne kelljen
senkinek térdig érő vízben, sárban hazacuppogni, a malomnál, a Szécsi telepen,
Tasskertesben, a Bügében, vagy bárhol
Miklóson. Főként ne 2016-ban.
Mi, amiben tudunk segíteni fogunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérjük Önöket, hogy Felhasználói szabályzatot maradéktalanul tartsák be! Továbbá felhívjuk a figyelmét, hogy a Felhasználói szabályzat megsértése kitiltást von maga után!