Az elmúlt időszakban sokat gondolkodtam, hogy mit lehet
kezdeni azzal a problémával, melyről nyugodtan kijelenthető, tipikusan Miklósi
jelenség. Nos, arra jutottam, hogy körbeírom, ezzel felhívom rá a figyelmét, és
innentől mindenki lelkiismeretére bízom, hogy mit kezd vele. Okul belőle, vagy
egyik fülén be, a másikon pedig kiengedi.
Az ember <szinte mindig> maga dönti el, hogyan
viszonyul embertársaihoz, elfogadja, átveri őket, vagy gyűlölködik velük szemben. Ez
mondhatjuk, hogy egy hosszú, természetes folyamat következménye, mely a múltból
épül az emberek jellemébe. Azonban itt nálunk valami egészen biztosan elromlott.
Elég csak arra gondolnunk, hogy bárki, akivel beszélgetünk, a szemünkben
mosolyog, azonban amint hátat fordítunk, azonnal „hátba szúr minket”. Megértem
azt is, hogy nem egyszerű az élet <amiről mi is tehetünk, de erről majd
később>, de ez akkor sem lehet indok. Mindenki lobbista, karrierista lett,
ezért mindenki helyezkedik, mindenki versenyez. Értem én, de bármi áron?
Ennyire fontos az a rohad pénz, hol marad az emberség?
Sajnos azt tapasztalom, hogy fent nevezett cseppet sem
pozitív jellemvonásokkal lettünk az elmúlt évek során gazdagabbak.
Ezért pedig néhány kérdésen és az azokra adott válaszokon keresztül
próbálom sugallni a megoldást.
Miért jó az irigység?
Az irigység nem jó. Attól, hogy irigykedünk, semmivel sem
lesz több a zsebünkben. Ha pedig irigykedünk, azt vélhetőleg mindenki megérzi.
Ha megérzi, akkor meg ne is csodálkozzunk, hogy nem lehet őszinte emberi kapcsolatunk
vele.
Ezzel szemben megoldásként örülni kellene egymás sikerének.
Ha valaki esetleg viszi valamire az életben, akkor abból pozitív példaként
tanulnunk kellene, vagy esetleg a segítségével magunkat is helyzetbe hozni. Sokkal előrébb lehetnénk, de
ezt már fel kellene tudni fogni.
Miért nem segítjük egymást?
Mert, bár tudjuk, hogy nem jó, mégis irigyek vagyunk. Ha
pedig irigyek vagyunk valakire, akkor azt kerüljük, a lehető legkevesebb időt
töltjük vele. Ami időt vele töltünk, az alatt is az érdekel minket, hogy megtudjuk,
mire lehetünk majd még „irigyebbek” a jövőben.
Meg amúgy is miért segítenénk, nem akarunk neki még jobbat,
akkor sem, ha így nekünk sem lesz jobb. Ez pedig végül vesztséget okoz, mind
nekünk, mind a városunknak.
Mit tehetnénk?
Sajnos, ma már minden az átverésre, az ötletek
összelopkodására épül. Az eszme ma már nem számít. Ez igaz a politikusokra is. Velük, sajnos nem igazán tudunk mit kezdeni, de mi egyszerű polgárok, segíthetnénk egymást, akkor sokkal előrébb
lehetnénk. Gondoljunk csak bele, Spartacus óta tudjuk, hogy egységben az erő.
Ezen felül minden mai kezdeményezés az összefogásra épül. (már a pályázatok is)
Ezt még mi „konok kunok” sem kerülhetjük meg. Tehát előbb-utóbb muszáj lesz felismerni,
és valamit lépni. Na, igen ám, de mit?
Összefogni. Együtt kezdeményezni, akár közös érdekből,
közösen pályázni, vagy csak egymást segíteni, támogatni, egy barátságos, szerethető,
élhető várost kialakítani. A fiataloknak életcélt és jövőképet adni. Az identitásunkat és becsületünket megőrizni.
Enélkül elveszünk, a város elnéptelenedik…
Nem tudom, hogy csak nálunk vannak-e ezek a problémák, de <bárki,
bármit mond itthon>, az biztos, azt tapasztalom, hogy bármerre is induljunk
itthonról, 30 kilométerrel odébb, legyen szó akár szolgáltatásról, termelésről, jellemről, identitásról, vagy lokálpatriotizmusról, kicserélődik a világ (és akkor még nem is
külföldre mentünk). Ezen kellene elgondolkodnunk.
Ha már itt járunk, akkor én a fiatalokra épülő, minden
szempontból megújuló, szép új világra szavazok, hiszen ez mindannyiunk érdeke!
Folytatjuk...
Pixabay
