A közösségi portálon való szörfözés közben láttuk, hogy többen arra kíváncsiak, vajon hány fő és kik lesznek a jelöltek az önkormányzati választáson?
Közhírré tétetik, hogy a jelöltállítási folyamat 2019. szeptember 9-én zárul. Ebből tehát következik, hogy még nem minden jelölt neve ismert, nem minden jelölt hivatalos (Ahogy mi sem minden jelölt nevét ismerjük.- a szerk.) Arra sincs garancia, hogy a jelöltséghez szükséges aláírásokat mindenki összegyűjti, majd leadja a fent megadott időpontig, ezért hát a hivatalos jelöltek számát talán senki nem tudná felsorolni.
Ami már biztos, hogy a Fidesz-Kdnp által támogatott személyek már leadták a szükséges ajánlószelvényeiket. De Ruszkovics János ismerősei is láthatták a közösségi portálon, hogy neki is sikerült a szükséges mennyiséget összegyűjtenie. A többiekről egyelőre nincs hírünk. (Amennyiben megkeresés érkezik részükről, róluk is szívesen jelentünk!)
![]() |
A Fidesz - KDNP által támogatott polgármester és képviselőjelöltek |
Tehát a Fidesz - KDNP által (is) támogatott képviselőjelöltek:
- Alács Sándor
- Asztalos István
- Bődi Szabolcs
- Fang Simon
- Kreisch Mihály
- Szőke Imre
- Vassné Kelemen Ágnes
- Völgyes Attila (ifjabb)
Azonban, hogy ne maradjunk napi pletyka nélkül, ezért megosztjuk veletek, hogy kik indulnak még?
(A következő neveket hallomásra alapozva osztjuk meg veletek, így a felsoroltaktól elnézést kérünk, amennyiben mégsem indulnak a választáson! Ha jelzik felénk, természetesen levesszük nevüket a felsoroltak közül.)
Tehát akkor a polgármester jelöltek:
- Lesi Árpád (regnáló)
Kihívók:
- Bábel Péter (2019. szeptember 5-én még nem adta le a szükséges aláírásmennyiséget.)
Kalló András(Most azt hallottuk mégsem indul és csak jelöltként adta le a szükséges aláírásokat)- Márkus József (2019. szeptember 5-én még nem adta le a szükséges aláírásmennyiséget.)
Képviselő jelöltek (Akik már leadták a szükséges ajánlásokat):
- Bíró Károly
- Gergely Sándorné
- Dudás Pálné Éva
- Kalló-Peti-Ferkő András
- Ruszkovics János
- Szilágyi László
- Tarnóczi Rudolf
Amennyiben bárkinek van információja további jelöltekről, az legyen kedves és jelezze felénk.
A listán szereplő személyeknek semmilyen törvényi kötelezettségük nincs, hogy más jelöltek kampányát segítsék. A kampányban mindenki a saját maga kommunikációjáért felel, ahogy annak hatékonyságáról is magának kell gondoskodni.
Mi a magunk részéről mégis a jelöltek mindegyikének felajánljuk a segítségünket és egy egységes kérdéssort tervezünk megválaszoltatni velük, bemutatva a jövőbeli terveiket, elképzeléseiket.
Azonban ezt önként vállaljuk és addig/azoknak fogunk így segíteni, akik <érett emberként> a kampányban nem valaki ellen, hanem valamiért szólalnak meg!
Ez bizony nagy különbség, ami egy leendő politikustól elvárás kell, hogy legyen!